Életünk egyik izgalmas kihívása, mikor egy kedves ismerősünk térdét csapkodva viccet mesél, de nálunk a tantusz fennakad. Kisvártatva elkezdünk gyanakodni, hogy a hiba nem a mi készülékünkben van, de azért bájosan mosolygunk, mint egy jóllakott napközis.  

No, ilyen érzésem volt, mikor először írattam viccet az egyik nagy nyelvi modellel. A szemeim kikerekedtek és gyorsan kértem, még néhány változatot a kezdeti stressz oldására, de csak a helyzetkomikumon tudtam derülni.    
Aztán hosszú időre jegeltem ezt a projektet.
Ma, újra próbálkoztam. Három változatot kértem az egyik „asszisztensemtől”, amelyiknek az előző verzióját épp sokkal kommunikatívabbnak érzi a felhasználók többsége:  

„Írj három viccet, amely úgy kezdődik, hogy két anyós beszélget!” – pötyögtem be a nem éppen túlbonyolított és meglehetősen nagy szabadságot hagyó kérést.
Az eredményen ezúttal már nem lepődtem meg, és a könnyeim sem folytak a nevetéstől, de a legreménytelibb próbálkozást azért megosztom veletek:
„– A menyem azt állítja, hogy mindig beleszólok mindenbe.
– Ugyan, az én menyem szerint én is ilyen vagyok.
– Na látod, legalább ebben is igazunk van!”

Azért el kell ismernem, egy jó előadó, kellő hangsúllyal talán elszórt kacarászást el tudna érni ezekkel a sorokkal azok között, akik félreértették az utolsó mondatot.
Elnézést a kissé hosszúra nyúlt bevezetőért, írhattam volna egyszerűen annyit is, hogy még mindig van mit csiszolni az LLM-ek humorérzékén mielőtt nekiállunk pár gondolatot összerendezni az okokról.

A mesterséges intelligenciára épülő kommunikációs modellek közül először azt fogom igazán intelligensnek elfogadni, amelyik magyar nyelven is sikerrel megnevettet. Nem azért, mert az angol humort is olykor-olykor elég nehezen fogadom be, hanem mert így igazán összetett a feladat.

Néhány hónapja rákérdeztem mindhárom angol nyelven tréningezett modellemre, hogy milyen nyelven gondolkodnak. Természetesen rávágták, hogy ha magyarul kérdem, magyarul válaszolnak, de amint mélyebben érdeklődtem, egyszerűen belassultak, majd teljesen lefagytak. Szóval majd ez is megér egy későbbi írást, de vissza a humor és a gépi gondolkodás összefüggéseihez.

Az nem szorul magyarázatra, hogy a viccek megértéséhez fontos a nyelvi árnyalatok ismerete, lényeges szerep jut a többjelentésű szavak használatának a társadalmi környezet, az adott kultúra ismeretének.
Amíg a nyelvi modellek az egzakt, pontos kifejezésre törekszenek, pont a meghökkentő megoldások, csak valahol az algoritmus végén szerepelnek. Azt még csak lehet programozni, hogy ne a legkézenfekvőbb megoldásokat alkalmazza, ha humorosan kell csevegnie, de hogy egy új szókapcsolat, mondatszerkesztés kellően találó lesz-e, no ez még az emberek többségének is komoly fejtörést okoz.

Klasszikus értelemben a MI eszközök nem gondolkodnak. A gép tanulás folyamán megismerik a humoros szókapcsolatokat, felismernek több helyzetkomikum mintát, elsajátítják a tipikus vicc szerkezeteket és így alapszinten gyorsan generálnak humoros, vagy annak látszó tartalmakat.  
Ne feledjük, viccet mesélni, nem azonos a vicc kitalálásával. A nagy nyelvi modellek kiváló vicc mesélők, de egyelőre még nem a legsikeresebb szerzők. Az emberek nagy többségénél jobban és persze sokkal gyorsabban írnak viccet, de az igazi szerzőktől, vagy az „aranyköpések” büszke tulajdonosaitól egyelőre még van mit tanulniuk.

Természetesen a nyelvi modellek tanítása nem állt meg és egészen biztosan hamarosan magasabb szintre jutnak, de egy vicc vagy humoros írás, különösen, hogy ne legyen sértő, ízléstelen rengeteg nehezen tanítható elemet tartalmaz. Nem is beszélve az érzelmi intelligencia fontos szerepéről.

A vicceket gyakran használjuk stresszoldásra, a kommunikáció bizalmasabbá tételére, örömszerzésre, de a humor nagyon hatékony eszköz például az egyébként rendkívül kényes politikai kommunikációban is. A humor iránti fogékonyságunk az egyik legkreatívabb, legemberibb jellemvonásunk, ezért nem csoda, ha egyelőre a mesterséges intelligencia szorgalmasan próbálkozik az elsajátításával.  

Végül, hogy összevessük a bevezetőben fabrikált, humorosnak szánt mondatkapcsolást, jöjjön egy „pihent” emberi elme által fabrikált, közismert anyósvicc levezetésképp:
 
  Az anyós látogatóba megy a vejéhez.
– Meddig marad anyuka? – kérdezi a veje.
– Hát fiam, ameddig szívesen láttok.
– Jaj, anyuka már a kávét se tetszik megvárni?